Erdő, erdő, erdő…

Az adó 1 százalék nyilvános elszámolása

Adó 1 százalék

Adó 1 százalék

A dolgozó emberek maradéktalanul tudni szeretnék, hogy hová kerül az adójuk. Ugyanakkor arról is szeretnek értesülni, hogy az adó 1 százalék, amelyet valamely alapítvány vagy szervezet számlájára utaltak, mire fordította a befolyó összegeket. Erről a szervezetek minden évben kötelesek nyilvános elszámolást vagy legalábbis összegzést írniuk. Mivel a munkájuk létrejöttéhez sok ember adójóváírása szükséges és a bizalmukat nem szeretnék elveszteni, sőt, újabb bizalmasokat szeretnének megnyerni maguknak, a tevékenységeik beszámolóját könnyen elérhetővé teszik.

Ebben akár tételesen vagy összegezve is szerepelhet, hogy milyen időszakban, mely tevékenységek finanszírozására költötték a számláról a pénzt. Ezáltal értesülhet az adózó polgár arról, hogy konkrétan milyen segítség megvalósulásában segédkezett azzal, hogy a nehezen megkeresett pénzét a kiválasztott alapítvány gondjaira bízta. Az adó 1 százalék valójában soha nem marad meg a munkás zsebében, viszont ő szabályozhatja azt, hogy mely területet szeretné azzal erősíteni a közszférában.