Erdő, erdő, erdő…

Energia tanusítvány régi épületekhez is

Energia tanusítvány régi épületekhez is

Energia tanusítvány régi épületekhez is

A Európai Unió által bevezetett jelenlegi jogszabályok szerint, ha egy ingatlan áruba bocsátásba kerül, akkor mindenképpen hivatalos állapotfelmérést kell róla készíttetni.

Az energia tanusítvány lényegében egy tájékoztató az esetleges vevők számára, hogy az adott ház vagy lakás milyen energetikai minőségi állapotban van, és hogy mik azok a kötelezően végrehajtandó, valamint a javasolt felújítások, amiket az adott épületen el kell, illetve el lehet végezni.

Az energia tanusítvány szükségessége 2009-ben még csak az új építésű épületekre vonatkozott, azonban 2012 óta már a régi épületekre is kötelező ennek a hivatalos dokumentumnak a kiállíttatása. A tanúsítvány elkészítését az Ecoteam nevezetű vállalat teljes egészében vállalni tudja, akár már 24 órán belül elvégzi és kiállítja az épületre 10 évig érvényes dokumentumot. Az árak minden esetben a családi ház vagy a lakás alapterület-méretének a függvényében változnak. Az energia tanusítvány a fővárosban valamelyest olcsóbb, mint az ország egyéb területein. A honlapon feltüntetett árak minden költséget magukba foglalnak.