Ide tettek kellenek! Lehetnék én a tettek embere, de megmondom őszintén, hogy mire hazaérek a munkából, és összeszedem a két csimutát, majd pedig főzök a családnak vacsorát, addigra elfáradok és mindenféle lelkesedésem alábbhagy a napi rutinon túl.

Általában fáradtan lerogyok este a kedvenc fotelembe, és elhatározom, hogy holnap mindenképp megejtem a tavaszi nagytakarítást. Eljön a reggel, energikusan, erőtől duzzadva megtervezem a délutáni nagytakkerolást: leszedem a függönyt, megmosom az ablakokat, visszateszem a frissen mosott, jó illatú függönyt,  áttörlöm az ajtókat, a csempéket, az üvegtégla falat, miközben a gyerekek port törölnek, Férj pedig pakolja a kertet. A terv jó, talán működne is, de aztán valahogy már mindig az a rész jön, hogy  lecsitulva, elfáradva lerogyok a kedvenc fotelembe. És kezdődik minden elölről…

Már hónapok óta megy a moraj, hogy a fogtündér járt a pajtásoknál. Kinek-kinek hozott, amit hozott, hol csilingelő kétszázast, hol apró játékautót, hol én kicsi pónimat. Gondolom olyan is volt, hogy nem hozott semmit, de arról nem szól a szóbeszéd. Mindeddig Anya hárította a témakört, hátha meg lehet úszni ezt a fogért-valamit csereberét. De azok a fránya kis gyöngyszemek csak mozognak a szájban, amivel nem is lenne gond. De mozognak a többiek szájában is, és némely szülőtársam a pici fogak elvesztését ellensúlyozza valamilyen tárgyi dologgal, aminek hamar híre száll, s fogékony táptalajt talál az én gyermekem fejében is.

Jelzem, eddig nekünk sikerült úgy elhullajtani két apró fogacskát, hogy elkerült minket a fogtündér. De mikor a harmadik fog már majdnem készen állt, hogy végső búcsút vegyen a gyerek szájától, újból elkezdődött a történet. Mert már a szomszéd kisfiú párnája alá is hozott meglepit. Mondom nem baj, szerintem nem tud a Fogtündér fölrepülni a harmadik emeletig, úgyhogy neked lehet, hogy nem fog kétszázast tenni a párnád alá. Erre a gyerek:

-          Anya, a barátom egy emelettel följebb lakik. Úgyhogy akkor ide is föl tud repülni!

-          Tényleg?! – s megpróbáltam bárgyú csodálkozással elpalástolni a tehetetlenségemet.

A fenébe, még ez is. Most akkor mi legyen? Újabb szülői-nevelői zsákutca kerülgeti a házam táját. Hagyjam meg a gyereket gyereknek, s mondjam azt, hogy akkor oké, hozzánk is föl tud repülni a tündér. Vagy kezeljem kicsi felnőttként, s magyarázzam el, hogy fogtündér igazából nem létezik, s a szülők teszik a párna alá pénzt. Lett volna időm ezt előtte is átgondolni, de valahogy mindig elmaradt. Azt hiszem eddig is tehetetlen voltam a témát illetően. Így most maradt szoros 2 másodpercem annak eldöntésére, hogy akkor most a Fogtündér föl tud repülni a harmadik emeletre, vagy sem? Már lassan 11 másodperc telt el, s én még mindig döntésképtelen helyzetben csak mosolygok. Kezd kicsit kínos lenni, mert már a gyerek is néz rám, hogy akkor most mi van. Válaszolok, vagy sem. Énbennem még mindig feszülnek az izmok, keringenek a gondolatok, vágtatnak az érvek pro és kontra, de most már mese nincs, ki kell böknöm valamit, mert lassan a szülői határozottságom forog kockán a gyerek előtt. További bárgyú álca-mosolynak helye nincs, döntenem kell. De akkor még belefurakodik a gondolatomba, hogy már a Télapóban is kezdett kételkedni, a húsvéti nyulat el sem hitte, a Jézuska maradt az egyetlen biztos angyali-tündéri-mesebeli lény az életünkben. Akkor most a Fogtündérrel mi legyen? És a gyerek csak néz rám kérdőn, tekintetében a mérhetetlen vágyakozás mellett megbújik az anya, te most jól vagy? kifejezés, és szó szerint kezdem lassan hülyének érezni magamat. Ó, Anya, vess magadra, hogy eddig nem gondoltad át ezt a dolgot! De hát, nem tűnt ez olyan jelentőség teljesnek. Újabb két másodperc elteltével érzem, hogy itt a szakadék széle, s nem lehet egy pillanattal sem tovább húzni, s megszületik a válasz:

- Akkor hozzánk is föl tud repülni drágám!

- Oké, akkor ha ez a fogam is kiesik, akkor már három esett ki összesen. Szóljál Anya a Fogtündérnek, hogy el ne felejtse, és 3 darab kétszázast hozzon!

Gyerek megnyugodott, téma elfelejtve, már teljesen mással foglalkozik. Jelentem, én is csatlakoztam azon szülőtársaim csapatába, akiket időnként meglegyint a Fogtündér szele.

Török Klára

Az eset tegnap történt meg velem a kisvárosom egyik utcájának buszvárójában.  Ugyan az időjárás kedvezőre fordult a hőmérséklet tekintetében, ám az enyhülés olvadással járt, sőt mi több odafentről sem nagypelyhekben hulló hó esett, hanem csak az áztató havas eső. Kislányommal sürgős léptekkel vettük az irányt a buszváróba, noha még több, mint tíz perc volt hátra a busz érkezéséig, de az eső miatt mihamarabb tetőt akartunk tudni a fejünk fölött.  A buszváró hosszú padjain hátizsákok, bevásárlószatyrok, laptoptáskák pihentek, számukra nem probléma a hideg ülőke. A tulajdonosaik pedig fegyelmezetten várták a buszokat, ki-ki a sajátját.

Unatkozó kisiskolások, megfáradt nyugdíjasok, és hangosan vihogó kamaszok. Végignéztem az emberek arcán, testtartásán és figyeltem a várakozási szokásaikat.  Legtöbbjük a forgalmat nézte, talán titkon azt remélve, hogy egy ismerős gépjárművét megpillantva, leintheti azt, és megszabadul a hidegben, esőben történő várakozástól.

Nem úgy a kamasztársaság. Hárman ültek egy csomóban. ( De szép emlék, mikor még nekem sem volt hideg a pad, még ha mínusz 3 fokot is mutatott odakint a hőmérő. A jó társaság sok mindent megold, feledtet, megmásít. ) Eleinte apró mosollyal az arcomon néztem a fiatalság ismérveit, éppúgy öltözködésügyileg, mint a gesztusok terén.

És egyszer csak mindhárom fiatal előkapta a cigarettásdobozt és egyetlen öngyújtójukon osztozva pöfékelni kezdtek.  Megmondom őszintén, elég visszás  hatást keltett a tiniknek dukáló öltözékben lévő ifjak kezében a bűzrúd. De a látvány megítélésén túl, – ami ugye erősen szubjektív – részese lehettem a kifújt dohányfüst belégzésének. De nem csak én, hanem az óvodás kislányom is.  A kamaszok szét sem néztek, meg sem bizonyosodtak arról, hogy a kevesebb, mint egy méteres távolságra ülve – állva várakozó utastársaikat zavarja-e eme szokásuk.

Mázlista voltam, hiszen a széljárás hol felém, hol az ellenkező irányba sodorta a dohányfüstöt. A mellettem álló idős hölgy jelzésértékkel köhintett néha, de ez kevésnek bizonyult. Érthető módon.

Azon tűnődtem, hogy vajon felvilágosítsam-e őket arról, hogy félig zárt térben, nyilvános helyen, ahol sok ember kényszerül meghúzódni pár négyzetméteren, ott nem illik dohányozni.  Nem tettem. Tovább figyeltem a kamaszok életét.  Én sosem dohányoztam, talán ez az oka, hogy kritikusabban veszem, ha mellettem rágyújtanak. A fiatal lányok alig-alig szívtak a cigarettájukba, inkább csak tartották maguk mellett, és beszélgettek, nevetgéltek, sztorizgattak. A cigaretta pedig csak füstölgött. Leginkább a használója mellett álló arcához. Hol balra, hol jobbra.

Az ifjak éles látásáról ad tanúbizonyságot, hogy már messziről kiszúrták  a busz közeledtét.  És akkor „elegáns” módon  - talán ahogyan otthon tanulták – kipöccintették a csikket a járdára.  Szegény, elhagyatott cigarettavég pedig csak füstölgött tovább egymagában. Egykori gazdája ügyet sem vetve boldogságának hajdani okozójára, az idős hölgyeket maga elé engedve felszállt a buszra.

1-1

Petra

Kaffka Margit

Apja főügyész volt, de korán meghalt, így a család szerény körülmények között élt. Ösztöndíjasként tanult a szatmári irgalmasnővérek tanítóképző zárdájában, ennek fejében egy évet tanított Miskolcon. Ezután Budapesten tanult tovább és 1902-ben az Erzsébet Leányiskolában polgári iskolai tanári oklevelet szerzett. Visszatért Miskolcra, és a polgári leányiskolában tanított irodalmat és gazdaságtant; tanítványai imádták. Itt jelentek meg első írásai is, versek, novellák, és ekkoriban vált a Nyugat állandó munkatársává is.

1905. január 5-én ment férjhez Fröhlich Brúnó erdőmérnökhöz. Férjét 1907-ben a Földművelődésügyi Minisztériumba helyezték, így Kaffka elszakadt az általa nem kedvelt Miskolctól, de a pár házassága néhány év alatt tönkrement, ezért elváltak. Budapesten 1910–1915 között tanárként dolgozott, közben 1914. augusztus 18-án Szegeden másodszor is férjhez ment Bauer Ervin elméleti biológushoz. Az első világháború kezdetekor elhagyta a tanári pályát és csak a szépirodalomnak élt.

1912-ben jelent meg első (és talán legfontosabb) nagyregénye, a Színek és évek, amely az értékeit vesztett dzsentri társadalommal és a századfordulón élő nők sorsával foglalkozik. Másik nagy sikert aratott regényét, a Hangyabolyt – melyben a zárdában töltött éveket idézi fel – 1917-ben adták ki.

Az I. világháború után tizenkét éves fiával együtt a spanyolnátha járvány áldozatává vált.

forrás:wikipedia.hu

Manapság szinte már senki sem csinál ügyet abból, ha a meghirdetett előadás megkezdése után öt-tíz perccel, netán a második félidőre érkezik meg. Típusos a megbeszélt találkozók lekésése, a kezdő időpont semmibevétele. Kellemetlen a meghívónak, kellemetlen a fellépőnek és még kellemetlenebbnek kellene, hogy legyen az elkéső számára.,

A kölcsönös tisztelet jegyébe egy- két perc belefér, de egy üzleti tárgyalás, vagy ebédmeghívás semmiképpen nem bírja el a késői érkezést. Nem csak az előkészületek semmibevételét, de egyfajta tiszteletlenséget, megbízhatatlanságot is tükröz a várakoztató.

Amikor egy orvosi időpont alkalmával a megadott óra és perc teljesen hiábavalónak bizonyul és még vagy fél órát, vagy akár egészet várakozni kell a sorosság megtörténtéig- bizony ideges lesz az ember. Ám éppen ilyen ideges lesz akkor is, ha mint vendégváró már ötödjére melegít a levesen, vagy kiszárad a nagy gonddal elkészített étel.

Persze vannak indokolt késések, melyek leginkább a tömegközlekedési eszközök kiszámíthatatlanságán alapulnak és lehet dugó és egyéb akadályoztatás is, azonban létezik egy ma már igen elérhető kellék a telefon, mellyel lehet jelezni a kését és annak okát, illetve az érkezés várható újabb időpontját.

Mindenképpen érdemes élni ezzel a lehetőséggel esélyt adva annak, hogy a vendéglátó, előadást szervező, vagy éppen üzletfél megbecsülve, megtisztelve érezze magát, s elkerülhessünk egy olyan felesleges konfliktust, mely egyik fél részére sem zárulhat pozitív lecsengéssel.

A pontosság a királyok erénye, de milyen jó érzés, ha mi magunk tapasztaljuk meg akár az egyik, akár a másik oldalon várakozunk.

KM.

fotó:deviantart.hu

Szabinak és nekem nem ízlett,tömény csokis és édes, mint az amerikai sütik általában .A párom  teljesen oda volt érte, mint ahogy fenn már említettem.Ami előnyére szól,hogy hamar elkészül.
19 dkg vaj
19 dkg ét csoki (tibi 60%)
3 nagy tojás
1 ek vanília kivonat
25 dkg cukor
11,5 dkg liszt
fél  mk só
15 dkg vágott dió (nálam 2 ek kókusz reszelék)
Először is a sütőt kapcsoljuk be .
A vajat és a csokit olvasszuk fel vízgőz fölött,majd hagyjuk hűlni.
A tojásokat keverjük habosra a cukorral, a vanília kivonattal, és a kókusz reszelékkel.Külön tálba mérjük ki a lisztet, keverjük el a sóval. Adjuk a csokis masszát a tojásoshoz,majd  a lisztet is,jól kavarjuk ki.

Tegyünk egy tepsibe sütőpapírt és öntsük a masszát bele. 24×24-be sütöttem és pontosan 22 percig süssük. Kivül kicsit ropogós belől pedig nagyon csokis folyós. Tejszínhabbal tálaltam.

forrás: anikonyhaja.blogspot.com

A lopást jellemzően halmozódó feszültség előzi meg, amely a cselekmény során oldódik és megelégedettséggé alakul. A kleptomániások rendszerint értik, hogy amit tesznek, az törvényellenes és társadalmilag nem elfogadott, ezért a lopásokat gyakran mély szégyenérzet, önvád és a következményektől való félelem követi.

A kleptománia okai nem világosak. Egyes kutatások szerint a kleptománia kialakulása összefüggésben lehet a szerotonin-szint zavaraival. A statisztikák szerint a kockázati tényezők között szerepel a kiemelkedően erős stressz, a fejsérülés és a vérrokonok körében előforduló kleptománia. súlyos kényszeres viselkedészavar, amelyet rendkívül nehéz külső segítség nélkül legyőzni.

A betegség kezelésére nincsen egyértelműen elfogadott módszer, és a betegnek gyakran többfajta terápiát is ki kell próbálnia, mire kiderül, hogy mi segít rajta. Tipikusan a pszichoterápia és a gyógyszeres kezelés kombinációját alkalmazza a pszichiáter.

forrás:wikipedia.hu

Rájöttem, hogy :

• A gyermekkel való nézeteltérések időszaka végtelen.

• A szülő sosem látja korrektül a dolgokat, ami abból fakad, hogy az ő idejében még korlátolt szellemi és technikai vívmányok álltak rendelkezésre, így nem is várható el, hogy egy húron pendüljön kamasz gyermekével.

• Anya és apa egymás iránt érzett szerelmének, szeretetének kimutatása rendkívül ciki a felnövekvő generáció tagjainak számára.

• Autóval szállítani a gyereket iskolába csak alsó tagozatban menő,  és ahogy nő a gyerek, úgy kell távolodni a szülői gépjárműnek az iskola bejáratától. Eleinte a bejáratig lehet vinni őt, majd az iskola sarkáig, ezt követi a kis utcában történő parkolás, és végső stádium, hogy oda kell adjuk a kocsit a kamasznak.

• Az is világossá vált a 17 év alatt, hogy a ruháim divatja múltak, a zenei ízlésemet is elhagytam már vagy 20 éve.

• Tudomásul kellett vennem, hogy a főztöm soha sem olyan ízletes, mint a mamáé. (Sebaj, én is mama leszek egyszer…)

• És az időbeosztással is baj lehet, mert ha kikérdezem a leckét, akkor Kamasz szerint túl sok időt fordítok rá, ha pedig az adott, idétlen fiúcsapat új zenéjét kellene hallgatnom, akkor pedig alig szánok időt Kamasz dolgaira.

De most, hogy visszaolvastam a fenti pontokat, rájöttem arra is, hogy még ezek a dolgok sem tudják megmásítani az érzésem, miszerint anyának lenni – minden nehézség ellenére – jó!

Petra

foto:deviantart.com

De ami könnyen jön, az könnyen megy – szokták mondani. Eltelik az a pár vicces, kellemes hó vagy év a Kedvessel, és én egyre nagyobb szeletet látok belőle, a tulajdonságaiból, a jelleméből. Egyre jobban világossá válik a helyzet, hogy ez sem más, illetve ez is más. Más, mint én.

A legnehezebb talán mindig az, ami ezután jön. A kiábrándultság, az üresség, a méltatlankodó csalódás. Miként tűnhet valaki ennyire hozzám illőnek, ha aztán egyszer csak jéghideg fintorral az arcomon idegennek érzem őt, nagyon idegennek.

Jó néhány vakvágányra terelődött, hamis tükrön át látott vonzalom – kaland után azon filózok, hogy a szerelem az csupán lelkünk menekülése-e a való világból… Lehetséges , hogy a szürke , fájdalmas hétköznapokból való elvágyódásunk utat keres, majd ideiglenesen testet ölt egy hamis, nem létező , rózsaszín, lebegő dimenzióban, ahol mindenki halhatatlan és legyőzhetetlen ?

Petra

foto:deviantart.com