Erdő, erdő, erdő…

Fehérjés palacsinta zablisztből, eritrites öntettel

Fehérjés palacsinta

Testépítés, valamint fogyókúra idején is érdemes a fehérjebevitelt megnövelni, illetve a szénhidrátokat kissé háttérbe szorítani. A diétás étrendbe is helyet kapó fehérjés palacsinta mindkét előbbi feltételnek megfelel, így reggelire vagy desszertként is fogyasztható.

A lényeg, hogy ne fehérlisztből készüljön, hiszen annak igen magas a szénhidráttartalma és nem túl laktató. Helyette lehet például darált zabpelyhet használni, amit a gluténérzékenyek is megehetnek.

Ezen kívül kell hozzá tojás, só, sütőpor és tej, akárcsak a hagyományos palacsintába. Azonban, mivel fehérjés palacsinta elkészítéséről volt szó, így elmaradhatatlan a fehérjepor, amit ízlés szerint lehet hozzá kiválasztani.

A vaníliással egy klasszikusabb változatot kapunk, míg az ízesítettek különlegesebb aromát adnak az ínyencségnek. A fehérjés palacsinta mellé öntetet is lehet enni, ami pudingporból és eritritből készül. Illetve, ha még ínycsiklandóbbá tennénk az átgondolt palacsintánkat, akkor gyümölcsöket is lehet tenni rá.