Erdő, erdő, erdő…

Keresztáramú hővisszanyerő entalpia hőcserélővel

Keresztáramú hővisszanyerő

A friss levegő a lakásokban, irodákban is létfontosságú, azonban a szellőztetés nem feltétlen jó megoldás erre, mert nemcsak oxigén fog bejutni, hanem a hőmérséklet is változik miatta. Sok helyen pedig ez nem is oldható meg a légszennyezettség és/vagy az épület mérete miatt.

Azonban a keresztáramú hővisszanyerő révén, úgy lehet biztosítani a megfelelő környezetet, hogy közben csak nagyon minimális hőveszteség lesz. A berendezésben az elhasznált és a friss levegő egymás mellett halad el, így az majdnem ugyanolyan hőfokon fog beáramolni, mint ami a ventilátor révén távozik.

Tehát, a keresztáramú hővisszanyerő nagy segítséget jelent a nyári és a téli időszakban egyaránt, mert sem a klímával megteremtett kellemes komfortérzet, sem a fűtőberendezés biztosította meleget nem engedjük ki. Ugyanakkor még gond lehet a párával is, ugyanis ha kint túl száraz vagy túl nedves a levegő, azt bizony a benti klímára is hatással lesz.

Ennek elkerülésére fejlesztették ki az entalpia hőcserélővel ellátott keresztáramú hővisszanyerőt, ami a páratartalmat is szabályozza. Ehhez ugyanúgy az elhasznált légtömeg páratartalmát használja fel, akárcsak a hőmegtartás érdekében annak hőtartalmát. Egyik ilyen berendezés a Zehnder Comfoair 70, ami úgynevezett decentralizált hővisszanyerő szellőztető.

Ez egy vagy két helyiség szellőztetésére alkalmas, 70-91 százalékos hatékonysággal. Folyamatosan üzem alatt tartható és fagyvédelemmel van ellátva, így télen is használható. Ha -15 C fok alatt egy időre alaphelyzetbe kapcsol, de ha újra biztonságos lesz a működése, akkor folyatja a munkáját. A faggyal szemben a ventilátorok fordulatszámának változtatásával védekezik.

Továbbá, a Zehnder Comfoair 70 készülékről tudni kell, hogy az elszívó és a befújó ventilátora külön-külön is működtethető, így például a nyári éjszakákon, melegítés nélkül lehet beáramoltatni friss, hűs levegőt. A Zehnder Comfoair 70 két szűrővel van felszerelve, hogy a szennyeződések ne jussanak be, valamint széndioxid és páratartalom érzékelőkkel is el lehet látni.

Print Friendly, PDF & Email