Erdő, erdő, erdő…

Miért jó a műanyag ablak?

Műanyag ablak

Hosszú idő után eljött az ideje annak, hogy végre kicseréljük a lakásban az összes nyílászárót? Akkor mindenképpen döntsünk okosan és olyan termékeket válaszunk, amelyek biztosan megszolgálják az árúkat! A nyugati technológián alapuló műanyag ablak nem véletlenül vált olyan elterjedté az egész országban. Számos előnye van, ami miatt közkedvelt. Ezek között megemlíthető, hogy nem igényel utómunkálatokat, amilyen például a festés. A hagyományos fakereteket rendszeres időközönként újra kellett mázolni, különben azok megrepedtek és átengedték a levegőt.

A műanyag ablak ezzel ellentétben nem rendelkezik ilyen hátránnyal. Bizonyos időközönként nem árt kicsit megigazítani benne a fémmerevítő egységeket, de ezt néhány perc alatt egy csavarhúzóval meg tudjuk oldani. Remekül bírja a fokozott ultraviola sugárzást és az eső sem tesz benne kárt. A műanyag ablak megtérülő befektetés, ezért bátran döntsünk mellette! Minden tetszőleges mértékben létrehozható és bárhová könnyedén beszerelhető.

Már csak az a kérdés, hogy a keret és fal közötti szigetelést milyen módon oldjuk meg? Erre általában a poliuretán, közismert nevén PUR hab volt felhasználva mostanáig. Nem is olyan régen megjelent a vetélytársa, a RAL beépítés képében. Ez nem más, mint egy olyan szivacs, amit közvetlenül a keretre visznek fel. Ez esetben a rögzítést csavarral végzik, miközben a termék megfelelőn kitölti a rést.

A RAL beépítés jóval előnyösebb, hiszen a PUR hab néhány év alatt teljesen tönkremehet, ha azt fokozottan éri a napsugárzás, illetve más környezeti hatás, amilyen az eső is. A nedvesség beszivárog a pórusokba és ott komoly hő-hidat képez, ezzel csökkentve a szigetelés funkcióját. Ezzel ellentétben, a RAL beépítés nem rejteget magában ilyen hátrányokat. A további részletekről tájékozódjunk az ablakvilagguru.hu oldalon! A modern technológiai újítások és természetesen a RAL beépítés következtében olyan kényelmes otthonban élhetünk, amilyenben mindig is szerettünk volna. Váltsuk valóra álmainkat és építsük fel vágyaink ingatlanját egyszerűen, gyorsan és minimális költségek mellett!

Print Friendly, PDF & Email